PDFNyomtatás

TIME SHADOW - Prime U termékcsalád

TIENS Prime U SeriesPuha, lágy és sima, ezeket „várjuk el” a bőrünktől napközben. Hidratált, csillogó és rugalmas, ezeket pedig az éjszakai „követelményeink”. Legyen arcbőre ápolt és feszes, ragyogásával hazudtolja meg akár a korát is!

A Prime U számos természetes összetevőit fejlett technológia segítségével hasznosítják, melynek köszönhetően ez a termékcsalád lehetővé teszi, hogy arcbőre energiával teljen meg, felvéve a harcot az idő múlásával is.

Prime U - ÚJ KONCEPCIÓ A SZÉPSÉGIPARBAN

A kínai Öt elem tant és a bőröregedés problémájának tanulmányozását alapul véve, a TIENS Csoport kifejlesztette a „Bőrkiegyensúlyozó- és szabályozó rendszert”. Ezen elképzelés szerint, a szervezet belső szabályozásával és a bőr külső táplálásának segítségével lassíthatjuk a bőröregedés jeleinek megjelenését, kialakulását. Emellett pedig pótoljuk az energiát a bőr számára, mely külsőleg is ideális hatást eredményez.

A PRIME U INNOVATÍV TECHNOLÓGIA

Chaostic-Bio formula

Szálljunk szembe a bőröregedés problémáival: durva és fénytelen, száraz és petyhüdt, ráncos és szarkalábas bőr! A Prime U termékcsalád a bőrt belülről táplálva teszi azt puhává és lággyá, hidratálttá és rugalmassá, valamint feszessé és ápolttá, már a kezdetektől lassítva a bőröregedés folyamatát.

  • Alapja a kínai Öt elem tan egyensúly elmélete
  • Több ezer kínai növény tanulmányozása és kiválasztása
  • Természetes növényi kivonatok optimális aránya
  • Több éves klinikai kísérletek

A Chaostic Bioformulát alkotó öt összetevő együttesen, egymás hatását felerősítve hat a bőrre.

  • Segítik a vér keringését
  • Gyorsítják a sejtanyagcserét
  • Erősítik az immunrendszert
  • Hidratálják és táplálják a bőrt
  • Megkötik a szabadgyököket

Egyedülálló, bőrön át történő felszívódás technológia

  • Az ázsiai szépség ipar által „golden Redbud” díjban részesült
  • Az aktív összetevők a bőr minden egyes rétegében külön hatnak, megváltoztatva a sejtek elrendeződését a bőr legfelső rétegében, a szarurétegben.

A Prime U termékcsalád bemutatása

Prime U Arctisztító

HZ56Hidratálás: az arctisztító fő tápanyagai a Chaostic-Bio, a gyöngy protein és a selyem peptid, melyek hatásosan táplálják és ápolják a bőrt

Védelem: az enyhén savas összetevőknek köszönhetően eltávolítja a port, a smink maradványait és az egyéb szennyeződéseket a bőr felületéről

Frissesség: serkenti a sejtanyagcserét a bőrben, lassítja az öregedési folyamatokat

Használat: vigye fel az arcbőrre az arctisztítót ujjai hegyével, gyengéd, körkörös, masszírozó mozdulatokkal, majd langyos vízzel öblítse le.

 

 

Kiszerélés: 100 ml
Pontérték: 40 PV
Tanácsadói ár: 11 000,- Ft Hogyan jutok hozzá ezen az áron?
Végfogyasztói ár: 13 750,- Ft
+
-

Prime U Arcápoló

HZ57Hidratálás: olyan tápláló összetevőket tartalmaz, mint a maláj alma kivonata, hidratáló esszencia, HAID olaj, mandula kivonat, melyek a Chaostic-Bio formulával együtt tökéletesen hidratálják az arcbőrt

Mélyhidratálás: rendkívül hatékonyan szabályozza a sejtek vízháztartását

Bőrnyugtató hatás: felerősíti a bőr ellenálló képességét, helyreállítja a bőr természetes PH értékét

Használat: tisztítás után megfelelő mennyiségű ápolót kenjen egyenletesen az arcra, majd finoman paskolja be az arcbőrbe, amíg a krém teljesen fel nem szívódik.

 

 

Kiszerélés: 120 ml
Pontérték: 49 PV
Tanácsadói ár: 13 475,- Ft Hogyan jutok hozzá ezen az áron?
Végfogyasztói ár: 16 845,- Ft
+
-

Prime U Szemkörnyék ápoló krém

HZ60Bőrnyugtató hatás: olyan tápláló összetevőket tartalmaz, mint a bőremelő peptid, az alga kivonat, melyek segítségével a szemkörnyéki bőr megnyugszik. A növényi összetevőknek köszönhetően halványodnak a szemkörnyéki sötét foltok, enyhül a szem puffadtsága.

Bőremelés és erősítés: az egyedülálló Chaostic-Bio formula támogatja a kollagén termelődését és elősegíti a bőr rugalmasságát.

Védelem és hatékonyság: jótékonyan befolyásolja a stressz és az allergia hatását a szemkörnyék érzékeny bőrén.

Használat: az arcbőr tisztítása és az arcápoló használata után tegyen megfelelő mennyiségű szemkörnyék ápoló krémet a szemhéjakra, majd gyengéden masszírozza el, amíg a krém teljesen fel nem szívódik.

 

Kiszerélés: 15 ml
Pontérték: 54 PV
Tanácsadói ár: 14 850,- Ft Hogyan jutok hozzá ezen az áron?
Végfogyasztói ár: 18 565,- Ft
+
-

Prime U Nappali krém

HZ58Kellemes textúra: a krém állaga rendkívül lágy, könnyen felszívódik.

Sokrétű regenerálás: az egyedülálló Chaostic-Bio formulát és olyan tápláló összetevőket tartalmazó krém, mint az E-vitamin és az algakivonat. Ezek az összetevők biztosítják a bőr hidratáltságát, feszesítik és puhítják azt, finomítják a ráncokat és frissességet kölcsönöznek az arcbőrnek.

Természetes védelem: zab glukánt tartalmaz, melynek hatóanyagai a bő irha rétegébe is eljutnak, ott fejtik ki hatásukat a ráncok ellen, megkötik a szabadgyököket és ellenállóvá teszik a bőt a sugárzások ellen.

Használat: az arctisztító, az arcápoló és a szemkörnyék ápoló használata után vigyen fel megfelelő mennyiségű nappali krémet az arcbőrre, majd gyengéden masszírozza el, amíg a krém n vigyen fel megfelelő mennyiségű nappali krémet az arcbőrre, majd gyengéden masszírozza el, amíg a krém teljesen fel nem szívódik.

Kiszerélés: 50 ml
Pontérték: 57 PV
Tanácsadói ár: 15 675,- Ft Hogyan jutok hozzá ezen az áron?
Végfogyasztói ár: 19 595,- Ft
+
-

Prime U Éjszakai krém

HZ59Bőremelés: a bőremelő peptideknek köszönhetően a bőr feszessé és fiatalossá válik.

Regenerálás és bőrmegújítás: a Chaostik-Bio formula elősegíti a bőr regenerálódását, miközben az arcbőr rugalmassá és simává válik.

Mély táplálás: tápláló összetevői lehetővé teszik, hogy az arcbőr mély rétegeibe hatolva hosszantartóan hidratálja és táplálja azt.

Használat: az arctisztító, az arcápoló és a szemkörnyék ápoló használata után vigyen fel megfelelő mennyiségű éjszakai krémet, majd gyengéden masszírozza el, amíg a krém teljesen fel nem szívódik.

 

 

 

Kiszerélés: 50 ml
Pontérték: 60 PV
Tanácsadói ár: 16 500,- Ft Hogyan jutok hozzá ezen az áron?
Végfogyasztói ár: 20 625,- Ft
+
-

TIENS Hírlevél

Hírlevél a TIENS újdonságairól, új TIENS termékekről, akciókról, rendezvényekről és egyéb TIENS információkról!